HYGINETT Kft.
A Procter&Gamble a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb fogyasztási cikkek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó nemzetközi nagyvállalat. Több mint 180 országban vannak jelen, és olyan neves márkák tartoznak hozzá, mint például Always, Ariel, Lenor, Pampers, OralB, OldSpice, Braun és Gillette.
Budapest határában, Csömörön található gyáregységük 1991 óta világszínvonalú technológiát képviselő automatizált gyártósorokkal üzemel, közel 900 főt foglalkoztat.

A gyár jól ismert női higiéniai termékeket állít elő, mint például Always, Naturella betét, Discreet tisztasági betét és a Tampax tampon, melyeket a magyarországi piacon kívül az Európai Unióba, az USA-ba, a Közel-Keletre, Kínába, Afrikába, illetve Ausztráliába és Új – Zélandra exportálnak.
A vállalat számára kiemelten fontos a fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom csökkentése. A világ P&G gyárai közül a csömöri volt az első, amely úgynevezett Zero waste gyárként kezdett üzemelni. Büszkék arra, hogy gyárukból a mai napig nem kerül ki semmilyen hulladék lerakókba. A gyártás során keletkező selejtet és minden egyéb, nem veszélyes hulladékot feldolgoznak és újrahasznosítanak. Veszélyes hulladékaikat pedig oly módon semmisítik meg, hogy az ne terhelje a környezetet. Zero waste stratégiájuk mellett pedig folyamatosan törekednek arra, hogy egyre több termékük csomagolására használjanak újrahasznosított anyagokat.
„Mi mindannyian azon vagyunk, hogy helyesen cselekedjünk, jó dolgokat tegyünk. Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a növekedés és jó cselekedetek motorja legyünk”. Ismerje meg a legújabb törekvéseiket a geotermikus energia felhasználása terén, mely a vállalat célját erősíti: javítani a jövő generációinak életminőségét.

Személyes gyárbejárás tematikája:
A látogatás során rövid összefoglalóban bemutatják a gyár tevékenységét, majd megmutatják automatizált betét és tampongyártó soraik speciális technológiáit is, így látogatóik átláthatják teljes gyártási folyamatukat lépésről-lépésre. A hozzájuk érkezők legújabb fenntarthatósági projektükbe is betekintést nyerhetnek!
Fontos információk:
A látogatások helyszíne: P&G Budapest Gyár, 2141 Csömör, Határ út 3.

- A gyárlátogatáson való részvétel biztonsági és egészségügyi feltételei:
- Önálló látogatás 18 éves kortól lehetséges, 10 és 18 év között pedig szülői felügyelettel. 10 év alattiakat sajnos nem tudnak fogadni, mivel a gyárlátogatáshoz szükséges munka- és balesetvédelmi ruházatot és védőeszközöket csak ezen méretekben tudják biztosítani.
- Kérjük, hogy hosszú nadrágban érkezzenek, ez a gyártási területre való belépés elengedhetetlen feltétele!
- Hajviselet váll szintje alá nem érhet.
- A termelési területeken tilos karóra, gyűrű, nyaklánc, fülbevaló, vagy bármely más ékszer viselete.
- Munkavédelmi és higiéniai eszközök viselése a látogatás során kötelező, ezt biztosítjuk látogatóink számára.
- Termelési területeken szigorúan tilos ételt és italt fogyasztani, valamint rágózni, illetve a kézfertőtlenítő használata szükséges.
- Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a gyár nem akadálymentesített. A látogatás során lépcsőzésre kell számítani.