Corn Oil Press Kft. látogatás 16:00
A Grapoila márka alapítójának feltett szándéka volt, hogy mások által kidobásra ítélt alapanyagból induljon ki és hulladékmentesen gyártson élelmiszereket. A cég első alapanyaga a borászatok felhasználatlan mellékterméke, a szőlőtörköly volt, amelyből kezdetben szőlőmagolajat, később lisztet és natúrkozmetikumokat gyártottak.

Zero waste eljárásuk lényege, hogy az alapanyagok minden részét, illetve a gyártás valamennyi melléktermékét felhasználják. A márkanévadó első alapanyagnál, a szőlőnél maradva (grape+oil=GRAPOILA) a törköly először szeparáláson esik át, majd a magokból kisajtolják püspökladányi üzemükben az értékes olajat. Az olaj alján leülepedő sűrű, magszemcsékben gazdag anyagot kozmetikai iszapként forgalmazzák, és a présgépből előkígyózó pellet (a magok szárazanyag-maradéka) őrlésével szőlőmaglisztet állítanak elő. Természetesen a szőlőhéj sem vész kárba, élelmiszerként kerül a boltok polcára. A felhasználhatatlan növényi részek (kocsány, magmaradékok stb.) komposztként vagy virágföldadalékként végzik, illetve saját fejlesztésű biomassza kazánuk fűtőanyagául szolgálnak, mely a magszárító és az üzem fűtéséről gondoskodik. A szőlőmagolajból szerencsi üzemükben natúrkozmetikumokat is készítenek (pl. szappan, ajakápoló).

Az elmúlt években számos upcycling alapanyagot sikerült felkutatniuk, így a bébiételgyártóktól tökmag, a szörp- és lekvárkészítőktől csipkebogyómag, málnamag, a fűszerpaprika gyártóktól paprikamag, a gyümölcsfeldolgozóktól sárgabarackmag érkezett az üzembe, és menekült meg ezáltal a kidobástól.
Ma már több mint 22-féle magból sajtolnak olajat, a lehető legkíméletesebb módon, mellőzve a pörkölést és az adalékanyagok használatát, így megőrzik a magok értékes tápanyagait. Termékfejlesztéseik mind arra irányulnak, hogy sokrétűen hasznosítsák az olajgyártás mellék- és végtermékeit, hogy a lehető legkisebb környezeti terhelés mellett működjenek. A zero waste gyártás rengeteg termékinnováció mozgatórugója (napraforgólisztes Napraital, FLATLAND krékerek), melyeket nemcsak megkóstolhatnak, hanem meg is vásárolhatnak a látogatók a Modern Gyárak Éjszakáján a püspökladányi üzemben. A termékek felhasználásából is adnak egy kis ízelítőt a turnusok közé ékelt workshopokon.
Budapesti irodaépületük körül permakultúrás kertet alakítottak ki a környezet regenerálására, ahol workshopokat, palántavásárokat, nyílt napokat szerveznek, hogy megmutassák a látogatóknak, hogyan kapcsolódik össze a fenntarthatóság a természetben és az élelmiszeriparban.
A püspökladányi olajsajtoló üzem bemutatása:
1. Általános cégismertető (kezdetek, szemléletmód, termékpaletta felépülése)
2. Vezetett túra a püspökladányi olajsajtoló üzemben. A vegyszermentes hidegen sajtolás lépéseinek bemutatása, a magok préselése, az olaj ülepítése, szűrése, a keletkező melléktermékek bemutatása, azok felhasználási lehetőségeinek ismertetése (maglisztek, magkrémek), csomagolás (palackozás, címkézés) megtekintése, illetve a raktár bemutatása.
3. Kóstoló és termékvásár az innovációk bemutatásával (több száz termék közül válogathatnak az érdeklődők és felhasználási tanácsokkal is ellátják őket)
A turnusok között a látogatók – helyszíni regisztráció alapján – két gasztro-workshopba is bekapcsolódhatnak.
Látogatások helyszíne: 4150 Püspökladány, Árpád utca 64.

Személyes gyárbejárás:
A püspökladányi olajsajtoló üzem bemutatása:1. Általános cégismertető (kezdetek, szemléletmód, termékpaletta felépülése)
2. Vezetett túra a püspökladányi olajsajtoló üzemben. A vegyszermentes hidegen sajtolás lépéseinek bemutatása, a magok préselése, az olaj ülepítése, szűrése, a keletkező melléktermékek bemutatása, azok felhasználási lehetőségeinek ismertetése (maglisztek, magkrémek), csomagolás (palackozás, címkézés) megtekintése, illetve a raktár bemutatása.
3. Kóstoló és termékvásár az innovációk bemutatásával (több száz termék közül válogathatnak az érdeklődők és felhasználási tanácsokkal is ellátják őket)
A turnusok között a látogatók – helyszíni regisztráció alapján – két gasztro-workshopba is bekapcsolódhatnak.
Fontos információ:
Kerekesszékkel sajnos nem lehet minden üzemi területet megközelíteni, mert nincs lift az épületben.Látogatások helyszíne: 4150 Püspökladány, Árpád utca 64.